Joana Cotar német politikus, a Bundestag független képviselője volt 2017 és 2025 között, a „Bitcoin im Bundestag” kezdeményezés elindítója, az egyéni szabadságjogok és a digitális szuverenitás egyik leghatározottabb európai szószólója. Alábbi írásában azt mutatja be, hogyan válik a gondoskodás a politikai kontroll indoklásává: az életkor-ellenőrzéstől a csevegés-megfigyelésen (chat control) és az adatmegőrzési kötelezettségen át a digitális euróig. Ezek mindegyike tűnhet ártalmatlannak, sőt akár jó szándékúnak is, de alaposan megvizsgálva felismerhető, hogy együttesen egy olyan rendszert építenek ki, amelyben a személyazonosság, a kommunikáció és a pénzügyi tranzakciók teljes mértékben kontrollálhatóvá válnak. A cikk eredetileg német nyelven jelent meg a FreiheitsFunken oldalon.
A közösségi média betiltását tervezik tizenhat év alattiak számára, és ezt gondoskodó intézkedésként adják el. Gyermekvédelem, mentális egészség, védelem a manipulációval szemben. Az indokok jól hangzanak, és éppen ezért olyan hatékonyak. Aki ezzel szemben érvel, azonnal gyanúba keveredik, mintha védtelenül kiszolgáltatná a gyerekeket a digitális térnek, a gonosz technológiai óriásoknak, az algoritmusoknak.
Ám ez a vita már az elejétől torzított. Mert ennek a szabályozásnak a valódi célja nem a kiskorúak védelme, hanem egy átfogó életkor- és személyazonosság-ellenőrzés bevezetése az interneten. Ha egyszer bevezetik, nem csak a fiatalokat érinti, hanem mindannyiunkat. Megteremti a technikai és jogi alapot ahhoz, hogy mindenki, aki online szeretne véleményt nyilvánítani, egyértelműen azonosítható legyen.
A közösségi média ma a politikai véleményformálás, a nyilvános vita és az informális hálózatépítés központi helyszíne. Aki a hozzáférést szabályozza, az a közbeszédet szabályozza. Az életkor-ellenőrzés nem valósítható meg anélkül, hogy a felhasználók igazolnák személyazonosságukat. Ezzel eltűnik a névtelen vagy álnéven történő megnyilvánulás lehetősége – ami sok ember számára nem luxus, hanem előfeltétel: visszaélést bejelentők, kritikusok, olyan emberek számára, akiknek szakmailag vagy társadalmilag van veszítenivalójuk. Az állítólagos gyermekvédelem itt egy új normalitás bejárataként szolgál: csak személyi igazolvánnyal szólalhatsz meg. És mindez természetesen pusztán a védelmünk érdekében.
Ez a logika zökkenőmentesen folytatódik az úgynevezett csevegés-megfigyelésnél (ún. chat control), amelyről évek óta vita folyik az Európai Unióban, és amely még mindig nem került le teljesen a napirendről. Ezt is a gyermekek védelmével indokolják. És itt is átlépnek egy határt, amelyet eddig sérthetetlennek tartottak: a magánkommunikáció határát. Ha a csevegéseket nem konkrét gyanú alapján vizsgálják át, hanem megelőző jelleggel és alapvetően, akkor az már nem bűnüldözés, hanem megfigyelés. Az állam hozzáférést szerez ahhoz, amit eddig privát gondolati és beszélgetési térnek tekintettek, és ami védve volt az állammal szemben. Az a tény, hogy ez technikailag automatizáltan és állítólag semlegesen történik, mit sem változtat a beavatkozás jellegén. A kontroll kontroll marad, még ha algoritmusok gyakorolják is. És mindannyian tudjuk, hogy ez nem fog az algoritmusoknál megállni. Mindannyian tudjuk, hogy a hatóságok, hogy a kormány élni fog ezekkel a lehetőségekkel.
Mindkét intézkedés – az életkor-ellenőrzés és a chat control – mélyen összefonódik. Aki tudja, kik beszélgetnek, és egyidejűleg azt is tudja, mit mondanak, az olyan eszközrendszerrel rendelkezik, amely messze túlmutat a klasszikus biztonsági hatáskörökön. Olyan légkör alakul ki, amelyben már semmit sem kell betiltani, mert az öncenzúra magától kialakul. Az emberek igazítják a nyelvhasználatukat, kerülik az élességet, kétszer is meggondolják, mielőtt kritikát fogalmaznak meg. Nem azért, mert nincs mit kritizálniuk, hanem óvatosságból és félelemből.
A tervezett adatmegőrzési kötelezettség újabb példa erre az elvre. Évek óta ugyanazokkal az érvekkel követelik, évek óta kétséges a haszna. Ennek ellenére a politikai akarat makacsul kitart. Miért? Mert nem a hatékonyságról van szó, hanem a rendelkezésre állásról. Olyan információk gyűjtéséről, amelyek szükség esetén lekérdezhetők. Aki kommunikációs és mozgási adatokat tárol, annak nem kell tudnia, mire van szüksége ma. Elég tudnia, hogy holnap hasznosak lehetnek. Különösen akkor, ha a társadalmi feszültségek növekednek és a kritika hangosabbá válik.
Ebbe a képbe illeszkedik a digitális euró is. Technikai előrelépésként mutatják be, a fizetési forgalom modernizációjaként. Ám a programozható, kontrollálható pénz nem semleges. Egy központilag irányított digitális pénzrendszer nemcsak átláthatóságot tesz lehetővé, hanem kontrollt is. A fizetések nyomon követhetők, korlátozhatók vagy feltételekhez köthetők. Bizonyos kiadások ösztönözhetők, mások megnehezíthetők. Egy állandó nyomásgyakorló eszköz a saját polgárokkal szemben.
Mindezeket az intézkedéseket ritkán kapcsolják össze nyíltan egymással. Egyedi döntésekként jelennek meg, válaszként különböző problémákra. Csak összességükben mutatják meg hatásukat. Egy olyan rendszer jön létre, amelyben a személyazonosság, a kommunikáció, a mozgás és a gazdasági cselekvés egyre inkább rögzíthető, kiértékelhető és kontrollálható. A kontrollt eközben gondoskodásként definiálják át. Mindezt persze a védelmünk érdekében. Állam bácsi vigyáz ránk.
A véleménynyilvánítási szabadság korunkban nem formális tilalom által szenved, hanem kiüresedés által. Papíron még létezik, de elveszíti gyakorlati jelentőségét. Mert mit ér a szabad véleménynyilvánításhoz való jog, ha minden megnyilvánulás nyomon követhető, tárolható és potenciálisan szankcionálható? Ha az eltérés ára szakmai hátrányok, házkutatások vagy jogi eljárások? Az elnyomásnak ma nem kell brutálisnak lennie ahhoz, hogy hatékony legyen. Csendesen, bürokratikusan és látszólag jogszerűen is működik.
A döntő pont nem a jó vagy rossz szándékok kérdése. A hatalom a motívumoktól függetlenül hat. A kontrollt lehetővé tevő rendszereket előbb-utóbb felhasználják. Talán nem azok, akik bevezették, hanem azok, akik utánuk jönnek.
Hogy a politikai rendszer konkrétan hogyan sajátítja ki az államot, és miért éppen a Bitcoin lehet a kiút, arról Joana Cotar Inside Bundestag című könyve alapján ebben a cikkünkben írtunk részletesen.
Az életkor-ellenőrzés a közösségi médiában ártalmatlannak tűnhet. Nem az. Egy olyan folyamat kezdete, amelynek végén nem a gyermekek védelme áll, hanem a digitális polgár teljes átvilágítása. Aki nem akarja látni ezt az összefüggést, az egy napon saját bőrén fogja érezni azt. A szabadság ritkán tűnik el egyik napról a másikra. Fokról fokra definiálják újra, míg az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy már nem mer szabadon beszélni – és maga sem tudja pontosan, mikor és hogyan történt.
